Ásatás a Graphisoft Parkban: limesút és római híd
Korszakokon átívelő híd, évezredes utazás a változó tájban: európai jelentőségű leletek kerültek elő az óbudai Duna-parton. Tóth Farkas Márton és Hajdu Barbara, a Budapesti Történeti Múzeum régészeinek beszámolója.
Korábbi írásunkban (http://regeszet.aquincum.hu/egy-evezredig-hasznaltak-meg-a-romaiak-utjat) tett ígéretünkhöz híven ezúttal beszámolhatunk a Budapest III. kerületében található Graphisoft Park déli bővítésének előkészítéseként végzett régészeti kutatásaink legújabb eredményeiről, melyek túlzás nélkül állíthatjuk, szenzációs meglepetéseket tartogattak számunkra.
Mint májusi cikkünkből megtudhatták, a tavaly megkezdett megelőző feltárásunk (http://regeszet.aquincum.hu/fatol-az-aranyig-ot-evezred-emlekei-az-obudai-duna-parton) következő ütemének területén napvilágot látott a római kori limesút egy újabb, eddig ismeretlen szakasza, amely valamikor a 3. század folyamán épülhetett meg ezen a Duna-parti területen. A limesutat – mint minden más birodalmi utat – a katonaság építette, majd tartotta karban a római korban. Az itt előkerült 64 méter hosszú, nagyméretű kövekből épített, masszív szerkezetű konstrukció Pannonia provincia területén az egyik leghosszabb és legjobb állapotban fennmaradt útrészletnek tekinthető. Köszönhető mindez a nagyobb beépítéseket elkerülő, városszéli környezetnek, a nagy vastagságú feltöltés jelentette védelemnek és a feltárásban részt vevő segítőink odafigyelésének, szakszerű és körültekintő munkájának. E helyt szeretnénk tehát köszönetet mondani állandó munkatársainknak: Kelemen Zsófia és Virágh Levente régésztechnikusoknak, valamint Arany Attila gépkezelőnek (SB Dynamic Kft.) és a kézi földmunkát ellátó, Berki István vezette ózdi csapatnak (Club Sixty Kft.), hogy régészeti örökségünket kezük munkájával mentették és gyarapították!
Ezerkétszáz éven át használt út
Az már az építmény feltárásának kezdeti szakaszában is felkeltette figyelmünket, hogy az utat többféle technika alkalmazásával építették meg, ám kezdetben nem ismertük ennek okát. Ahogy a feltárás során rétegről rétegre tisztítottuk, „hámoztuk” a konstrukciót, úgy kerültünk egyre közelebb a felmerült kérdések megválaszolásához.
Az út északi szakaszának helyenként 10-12 méter széles, nagyméretű kövekből, rétegesen épített felülete kocsikerekek nyomaival és építési törmelékkel foltozott kátyúkkal tarkított állapotban került elő. Ezen a stratégiai és kereskedelmi szempontból fontos útszakaszon ugyanis naponta akár több tucat kocsi is megfordulhatott, emellett az utánpótlás biztosítása és a csapatmozgások céljából a katonai táborok és őrtornyok között a katonai alakulatok is ezen haladtak. A gyakori igénybevételből eredő kopásnyomok és javítások arra utaltak, hogy rendkívül hosszú időn át használták.
Az út északi és középső szakaszát sajnos modern csatorna szakította meg, viszont a bolygatás által kitűnő metszetet biztosított számunkra, amelyben megfigyelhettük a római kori útépítés egyik sajátos vonását, vagyis, hogy az út középtengelyét nagyméretű kövekkel jelölték ki (Bödőcs Andrásnak köszönjük, hogy felhívta erre figyelmünket!). Erre a későbbiek folyamán körülbelül 70 centiméter vastagságban felépítették a domború, úgynevezett bakhátas útfelületet, amely a vízelvezetést könnyítette meg. A limesút ezen szakasza folyami hordalékhátra épült fel, ezért a speciális adottságok miatt az út két oldalán nem volt szükség vízelvezető árokra, mivel a csapadék és a Duna áradásai szabadon lefolyhattak a töltés oldalán. Azonban az évszázadok során még ez a gondos kivitelezés sem védhette meg minden esetben a burkolatot az árvizek, a fagyás és az intenzív használat okozta károktól.
A feltárás során az útfelületet és az alatta fekvő hordalékhátat több helyen átvágtuk, hogy régészeti szempontból jobban vizsgálható legyen a konstrukció felépítése, kronológiája. Az egyik ilyen metszet kialakítása során az útburkolatból egy színházi maszkot ábrázoló terrakotta tetődísz (antefix) és kémény díszítésére szolgáló úgynevezett „világítótorony-modell” töredékei kerültek elő másodlagosan felhasználva, melyek a 2. századra keltezhetők, így az út felépítése mindenképp ez utánra tehető. Az útfelületen talált bronzérme ugyanakkor nagyon jó támpontot nyújt számunkra, hogy az építés idejét a 3. századra tegyük.
A limesút ezen szakaszának a római kort követő évszázadokon át való további, jelentős szerepét az útfelületen és a nyomvonal mellett előkerült középkori és kora újkori kocsialkatrészek, nagy számban talált vaspatkók is alátámasztják. A római kori határvédelmet követően az Árpád-kortól bizonyíthatóan ismét felértékelődött az út feltehetően a Buda és Visegrád közti közlekedés szempontjából fontos szerepe. Ezt mutatják II. Géza (1130-1162), és I. Lajos (1342-1382) érméi, valamint egy I. Ferdinánd (1526-1564) vereteiből álló kis éremlelet, melyek az út közvetlen környezetében kerültek felszínre Sándor Lajos fémkeresős kollégánk tevékenységének köszönhetően, aki a feltárás egésze alatt számtalan értékes fémlelettel gazdagította az Aquincumi Múzeum gyűjteményét, nélkülözhetetlen információkat adva a lelőhely megismeréséhez és megértéséhez.
A megmaradt hídszerkezet
A recens csatorna keresztirányú nyomvonalától délre az északi szakasztól merőben eltérő kép tárult a szemünk elé: a kövezett útfelület alatt facölöpök sorával alátámasztott, négyszögletes keresztmetszetű, vaskos fagerendákra épített falak helyezkedtek el. Ennek rétegről rétegre való, gondos kibontása során a szerkezet értelmezését illető, korábbi kérdéseink egy részére végre választ kaptunk: egy hídszerkezet látott napvilágot, amelynek északi szakaszát kisebb, míg déli szakaszát nagyméretű kövekkel burkolták, két szegélyét nagyméretű, laposra és négyszögletesre faragott kőlapokkal fedték. A híd egy másfél méter széles áteresztő nyílás felett vezetett át. Egykori boltozatának ívesen kifaragott kőelemeit később, annak pusztulása után a felette felépített, 18-19. századi, téglaboltozatos áteresz szerkezetéhez használták fel.
Az ártéri üledék biztosította oxigénhiányos környezetnek köszönhetően került elő egyedülálló épségben a kőfalak alapozásául szolgáló, faragott, csapolt, tölgyfából készült gerenda-szerkezet, valamint az alapozáshoz és a boltozatot támasztó falak (áteresz) megerősítésére levert cölöpsorok. Az építési technológia egyértelműen az erősen vízjárta környezetben felépített hídszerkezethez köthető, hiszen a Duna és egykori mellékága közt létrejött folyóháton különleges építészeti módszerekre volt szükség ahhoz, hogy az utat ne mossák el az áradások.
A hídszerkezet és a hozzá kapcsolódó út vizsgálatára és dokumentálására a rendelkezésre álló legkorszerűbb módszereket vettük igénybe. A feltárási módszertan hagyományos és kötelező elemének számító leíró, fotós és rajzi dokumentáció mellett a bontás több fázisában ortogonális drónfotókat készítettünk, a megtisztított szerkezetet fotó 3D technikával is rögzítettük (Juhász Gergő, Lowpoly 360 Kft.), az építményről lézerszkenneres felmérés készült (Kibédy Zoltán, CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt.).
A faszerkezetből vett minták szénizotópos korhatározásának eredményei alapján az áteresztől északra található hídfő alatti gerendaszerkezet a római korra (3–4. századra), míg az attól délre található egyik cölöp a 15–17. századra, illetve a déli hídfő nyugati oldalfala alatt levő gerenda a 15. századra keltezhető (Dr. Sipos György, SzTE). Ez alapján világossá vált, hogy a limesút részeként felépült, faalapozású, kőfalakkal övezett töltésen átvezető hidat a késő középkorban – kora újkorban részben megújították, megerősítették. Ennek során veszthették el az építők azt a vasból készült famegmunkáló vésőt, melyet a déli hídfő megbolygatott részének egyik talajrétegében találtunk.
A szénizotópos vizsgálat eredményeinek pontosítása érdekében Dr. Grynaeus András (Magyar Dendrológiai Laboratórium) segítségével dendrokronológiai mintavételre került sor. A xylotómiai elemzés, azaz a famaradványok azonosítása és vizsgálata alapján a faszerkezet döntő részéhez kocsányos tölgyet, a cölöpök egy részéhez kocsánytalan tölgyet használtak az építők. Az évgyűrűkből nyert adatsorok a keltezésre nem bizonyultak alkalmasnak, azt azonban sikerült bizonyítani, hogy az északi és déli hídfő keleti oldalának fa alapozását egy időszakban készítették, s ezeket nem érintette a déli hídfő nyugati oldalának későbbi megújítása. A felújítás szükségességéhez a kétirányú vízjárásnak erősen kitett, nagyobb áradások által veszélyeztetett szerkezet állagromlása és az út változatlan fontossága, vagyis a használhatóság fenntartásának igénye együttesen vezethetett. Az ártér felől a mederbe visszatérni igyekvő víz romboló hatásának a szerkezet nyugati oldala jobban kitett lehetett, a lokális javítás valószínűleg ezzel magyarázható.
A környezet megfejtése
A területen észak-északnyugati – dél-délkeleti irányban húzódó, feltöltődött, óholocén Duna-ág elmúlt években végzett kutatásaink alapján a Csillaghegyi-árok – Mocsárosdűlő – Óbudai-sziget vonalában alkotott egybefüggő vízrendszert. A római kor szárazabb, melegebb éghajlati periódusa alatt részben a Duna nagyobb kiöntései, részben a hegylábi régióból érkező csapadékvizek által táplált, csak időszakosan vízjárta, ritkán vízborította, ingoványos, ártéri zónaként rekonstruálható, melynek összeköttetése a Dunával a feltárási terület déli végének környezetében lehetett. Ezt a mélyebb térszínt megfigyeléseink szerint a római koron belül lezajló, ismert éghajlatváltozási folyamatokkal, a Duna vízhozamának növekedésével, szélsőséges áradásainak gyakoribbá válásával összefüggésbe hozható hordaléklerakódás tagolta. Az egykori meder kitöltésének átvágása során megfigyelt steril, nagy vastagságú üledékréteg a római kori szinteket kettéosztja. Keletkezése során olyan természetes gát alakulhatott ki a folyó mentén, ami lehetővé tette az út áthelyezését, de szükségessé tette a víz átfolyásának szabályozott biztosítását, vagyis a híd felépítését is.
Az út és a híd, valamint ezek környezetének geomorfológiai, környezettörténeti viszonyainak rekonstruálása céljából talajfizikai, geokémiai vizsgálatokra (Dr. Viczián István, CsFK Földrajztudományi Intézet), az üledékrétegek és az egykori Duna-ág menti táj változásainak keltezése érdekében pedig OSL (optikai lumineszcencia) mérések céljából történt mintavétel (Dr. Sipos György, SzTE). Ezek eredményeitől remélhetjük, hogy az egyedülálló építményt a szűkebb és tágabb környezetével és annak változásaival együtt értelmezve sokkal pontosabb és világosabb képet festhetünk az óbudai Duna-part ezen részének elmúlt két évezredben lezajlott történetéről.
Jelenlegi ismereteink alapján tehát a Graphisoft Park déli bővítésének területén egy magyarországi és nemzetközi viszonylatban is különleges, kiemelkedő jelentőséggel bíró emlék feltárására kerülhetett sor, ami részleges bolygatottsága ellenére is szerves egységként képviseli 1200 év területhasználatát és történelmét. Ezt a különleges értéket felismerve a Graphisoft Park korábbi építési terveit módosította és az építmény az örökségvédelmi hatóság előírásainak megfelelően elfedésre, visszatemetésre került. Helyben való bemutatása sajnos a talajvíz és a védett platánfasor miatt kivitelezhetetlennek bizonyult, azonban a korszerű módszerekkel végzett dokumentálás a virtuális bemutatás lehetőségét biztosítja.
Aquincum halottai
A régészeti feltárás idén nyáron a Graphisoft Park bővítése miatt a lelőhely egy másik pontján, a fenti területtől északra is folytatódott. Itt kisebb felületen, eltérő régészeti topográfiai és geomorfológiai környezetben, de szintén intenzívnek bizonyuló területrészen dolgozhattunk, ahol meglehetősen nagy számban kerültek elő régészeti jelenségek az őskorból és a római korból egyaránt.
A Duna partmenti sávjának egykori homokos kiemelkedésen, vagyis a megtelepedés szempontjából igencsak jó adottságokkal rendelkező területen kora és középső bronzkori települések nyomait és egy valószínűleg bolygatott, hamvasztásos temetkezéshez köthető, kora bronzkori leletegyüttest sikerült feltárnunk. Ezek mellett újkőkori és késő bronzkori edénytöredékek bizonyították a terület több ezer évre visszamenő használatát. Az őskori leletek közül kiemelkedőnek számít egy kora bronzkori, több mint négyezer földben töltött év után szinte teljes épségben megmaradt kerámia korsó.
A római kort ezen a lelőhelyrészen az aquincumi polgárváros keleti-délkeleti előterében található úgynevezett gázgyári temető déli részének újabb szegmense képviseli. A feltárt tizenhét sírból tizenhárom hamvasztásos rítusú volt: helyben égetett, szórthamvas és urnás temetkezések egyaránt előkerültek. Bár a feltárt temetőrészlet kevés sírt tartalmazott, mégis gazdag leletanyag került elő ezekből. Az elhunytak mellé például kerámia- és üvegedényeket, mécseseket, érmeket, terrakotta reliefet, bronz gyűrűt, valamint borostyánból és gagátból készült ékszereket helyeztek.
A leletanyag tisztítása, restaurálása és feldolgozása már folyamatban van, terveink szerint a Graphisoft Park bővítése kapcsán tavaly és idén lezajlott feltárások eredményeit pedig a nagyközönség számára az Aquincumi Múzeumban rendezendő időszaki kiállítás formájában is bemutatjuk a közeljövőben.
Tóth Farkas Márton – Hajdu Barbara
Címünk:
Telefon:
E-mail: