Az alkotást a szobrász 2013-ban készítette el, a két kőelem felületének egy részét lefaragta, máshol érintetlenül hagyta, majd azokat egy kisebb kőtömb csapolásával összekapcsolta. – Az egymásra illesztett kövek majdnem kibillenek, de mégis van az egész alkotásban valami mozduló könnyedség – fogalmazott a művész. 

A szobrot Bojár Gábor vállalkozó, a Graphisoft CAD-szoftverfejlesztő cég alapítója avatta fel, aki beszédében elmondta, hogy a művész a Lánchíd köveinek felhasználásával a magyar polgárosodásnak állít emléket, ezért az pozitív üzenetet hordoz. Mohácsi András hozzátette, nagy büszkeség számára, hogy az alkotás Budapest legnagyobb, kortárs szobrászati gyűjteményébe tartozik. – Ennek a szobornak a felállítása azért is fontos, mert az elmúlt évtizedekben nemcsak Budapesten, de Magyarországon is radikálisan lecsökkent az autonóm köztéri alkotások megjelenítésének lehetősége. Nemzetközi viszonylatban viszont a kortárs szobrok köztéri kihelyezése egy természetes folyamat. Én úgy látom, az autonóm szobrászati alkotások az autonóm polgári létezés attribútumai. És remélem, hogy a szobromban a Lánchíd kövei emlékeztetnek minket arra, hogy a polgári fejlődés az időnként bekövetkező nehéz idők ellenére megállíthatatlan – mondta lapunknak a művész.

 https://nepszava.hu/3258913_szobor-keszult-a-lanchidbol

  • Címünk:
    1031 Budapest,
    Záhony utca 7.
  • Telefon:
    +36 1  815 3400
  • E-mail:

Elérhető irodák ügyében keresse
Kocsány János vezérigazgatót
[email protected]
+ 36 20 661 2401